A rendszerváltást követően az ország gazdasági szerkezetében hatalmas változások mentek végbe. Ma már az anyagi és technikai erőforrások elérésének lehetősége kiegyenlítődik, a természeti erőforrások adottak. Az emberi erőforrás az, amely lehetővé teszi az egyéb erőforrások elérését, ez az az erőforrás, melyből versenyelőny kovácsolható mind az egyén, mind a társadalom számára.
A Pályakövető rendszer olyan teszteket, kérdőíveket tartalmaz, melyek alkalmasak tulajdonságaink, képességeink megismerésére, tesztelésére, fejlesztésére, valamint a későbbiekben a tanulói teljesítmény mérésére. Fontos a tanulók reális önismeretének kialakítása, hogy felismerjék fejlesztendő jellemzőiket és azt, hogy megtalálják azt a területet, mellyel foglalkozni szeretnének. A fejlesztés első ütemében személyiségfeltáró és pályaorientációs tesztek készülnek, melyek a személyes és társas kompetencia területekhez kapcsolódnak.
Egyre többen, egyre hosszabb ideig vesznek részt az oktatásban. Ez azzal is jár, hogy a társadalom, a gazdaság szereplői, az állam egyre nagyobb elvárásokat állít az iskolákkal szemben.
Már nem csupán egy munkakör betöltéséhez szükséges ismereteket, készségeket kell átadni, hanem a társadalomban való eligazodáshoz, személyes ügyek intézéséhez szükséges ismereteket is.
A program alkalmas elektronikus kérdőívek megjelenítésére és kutatások lebonyolítására. A kérdőívek kitöltése elektronikus úton megoldható, ezzel könnyebbé és gyorsabbá téve az adatszolgáltatás folyamatát.